Vágóhíd

A marhavágóhíd, amelyet példaként bemutatunk, valójában hermetikusan el van zárva a szemtanuk elől. Itt pontosan az állatok elé rajzolódik a szenvedés útja. Szállítás után, többnyire kiéhezve és szomjasan, szűk korlátok között várják, hogy még szűkebb rácsok között az úgynevezett kábítóbokszba hajtsák őket. Ott a mészáros az állat szeme közé tartja a kábítópisztolyt. Az acélszög behatol a koponyájába, amitől az állat eszméletlenül vagy holtan esik össze.

 

Ha „jól” megy, azonnal kimúlnak

Ennyi!!! Még ha minden „jól” is megy, ami nem túl gyakori, ez a jelenet – enyhén szólva – ISZONYÚ!
Az egykor gyakornok, ma állatorvos Christiane Haupt beszámolójából: „A marhavágási napokról szeretnék mesélni, a szelíd barna szemekről, amelyek pánik félelmet tükröztek. A menekülési kísérletekről, az ütlegekről és a szitkozódásról, amíg szerencsétlen állat végül a vaskamrában készen áll a kábításra, és elé tárul a csarnok, ahol fajtársait nyúzzák és darabolják – aztán jön a halálos lövés, a következő pillanatban már ott a lánc a hátsó lábán, és az utolsókat rúgó, rángatózó állatot a magasba rántja, miközben alul már nyiszálják is le a fejét. A test pedig, amelyből sugárban lövell a vér, még így, fej nélkül is tekergőzik, a lábak kaszálnak… Mesélni a borzalmas, cuppogós hangról, amikor a gép egy gép a bőrt letépi a testről, az ujjak automatikussá vált ostorozó mozgásáról, ahogyan a dögnyúzó a kifordult, véreres, kigúvadó szemgolyót a szemüregből kiszedi és a padlón lévő lyukba dobja, amelyben eltűnik a „hulladék”. A maszatos alumíniumcsúszdáról, amelyre az óriási, lefejezett állati hullából kiszaggatott belsőségek kerülnek, majd a fogyasztásra alkalmas részek – máj, tüdő, szív, nyelv – eltűnnek egyfajta szemétledobóban”.

Gyakori azonban, hogy a dolog nem megy zökkenőmentesen. Ha a berendezést rosszul használják, vagy túl alacsony a nyomás a rendszerben, a szög nem hatol elég mélyre. Ilyenkor a szarvasmarha még az eszméletét sem veszti el, amikor a koponyáját iszonyatos fájdalmak közepette bezúzzák, vagy nem sokkal később, amikor már darabolják felébred….
A kergemarhakór idején nem volt szabad kábítópisztolyt használni, mert agy és idegmasszát juttatott volna a vérbe. Akkoriban láttunk elevenen fellógatott marhákat, amelyek eszméletüknél voltak nyúzás közben – ez Németországban tiltakozást váltott ki.A kábítópisztolyt némelyik vágóhídon azonban szándékosan gyengébb fokozatra állítják, hogy az állat ne pusztuljon el azonnal, mert akkor a szíve is leáll és tovább tart míg kivérzik. A modern gyilkológyárakban azonban szűkös az idő. Ezenkívül az állatban maradó vér bakteriális problémákat okozhat.

Johnatan Safran Foer amerikai viszonyok között szerzett tapasztalatairól számol be: „Az állatok teljes eszméletükön vannak, miközben véreznek, megnyúzzák és feldarabolják őket. Ez mindig megtörténik és ezt az ipar és a kormányzat is tudja. Számos vágóhidat pereltek már be, amiért élő állatokat véreztettek, nyúztak és daraboltak fel, akik azzal mentegették tetteiket, hogy ez általános az iparban, és feltették a kérdést, talán helyesen, hogy ha ez a nagyüzemi vágóhidak mindegyikénél megtörténik, akkor miért éppen nekik kell felelniük a történtekért.”

 

Aki nem szadista, az lesz

Az ipari vágás körülményei között a legtöbb – vagy az összes – embernek nem sikerül emberségesnek maradnia és még nagyon óvatosan fogalmaztam. Más szavakkal: amit a húsevők magukhoz vesznek, azt olyan emberek készítik elő, akiknek az árnyoldala munkakörülményei folytán szadizmus és perverzió formájában jut kifejezésre.

További részlet Christiane Haupt állatorvos beszámolójából, egy teljesen „normális” német vágóhídról, amely semmiben sem különbözik egy osztrák, svájci, stb. vágóhídtól: „Szeretném elmesélni, hogy ennek a nyálkás-véres halomnak a közepén mindig találni egy-egy vemhes méhet, s hogy mindenféle méret? kicsi, teljesen kifejlett, törékeny, csupasz, csukott szem? borjacskákat láttam oltalmazó magzatburokban, amely már nem tudta megóvni őket – a legkisebb olyan apró volt mint egy ma született kismacska, de mégis igazi kistehén; a legnagyobbnak már puha barnás-fehér szőre volt, selymes szempillákkal, csupán néhány héttel/nappal a világrajövetele előtt. ’Hát nem csodálatos, mire képes a természet?’ – mondja az aznap szolgálatban lévő gyakornok és a méhet a benne lévő magzattal együtt a gurgulázó szemétledobóba hajítja… Annak a szánalmasan sovány tehénnek, amelyik reggel hét körül, amikor megjövök, görcsösen rángatózva fekszik a hideg huzatos folyosón, nem sokkal a kábítóboksz előtt, nincsen Istene és senkije, aki gyorsan megkegyelmezne neki egy gyors lövéssel. Először a többi vágóállattal kell elkészülni. Amikor délután elmegyek, még mindig ott fekszik és rángatózik, s többszöri felszólításom ellenére sem váltja meg senki. Meglazítom az irgalmatlanul élesen húsába vágó béklyót, és megsimogatom a homlokát. Rám néz hatalmas szemeivel, és én a saját szememmel látom, hogy tudnak sírni a tehenek.”


(forrás: Dr. Ruediger Dahlke: Békés táplálkozás)

 

 

Üzenet

„Akik természetfölötti képességekkel rendelkeznek, egyszerűen engedték, hogy megszűnjön néhány korlát, amit saját maguk szabtak ki önnön tudatukra.”

(A Course in Miracle)

Free template 'Colorfall' by [ Anch ] Gorsk.net Studio. Please, don't remove this hidden copyleft!